Azt hiszem, már a neve is jelzi, hogy ez egy régi recept szerint készült sütemény. A (Váncza) A mi süteményes könyvünk-ből vettem, sajnos, nekem nem az eredeti van meg – abból csak néhány lap –, hanem az 1989-ben megjelent reprint kiadás.
Ez nem változtat azon, hogy annak az eredetje 1936-os, tehát a recept annál régebbi, ugyanis az volt a „tizennegyedik, háromszorosra bővített kiadás”, a címoldal tanúsága szerint.
A recept szó szerint: 18 deka porcukrot 4 tojás sárgájával és 1/2 csomag Váncza vanilincukorral egy 1/2 óráig keverünk, azután 15 deka darált dióbelet, 2 evőkanál világos zsemlyemorzsát, 1/2 csomag Váncza sütőport és legvégül a 4 tojás keményre vert habját adjuk hozzá. Zsírozott tepsibe tesszük, tetejét kevés darált dióval megszórjuk és forró sütőben sütjük. Kihűlés után négyzetes alakúra vágjuk, s így tálaljuk kávéhoz, teához.
Sokat nem változtattam rajta, annyit, hogy én csak 10 deka cukrot tettem bele (a tapasztalatom szerint nekem mindig túl édes annyival, ami a receptekben van), persze nem kevertem fél óráig, hanem géppel addig, amíg habos lett, zsemlemorzsa helyett kekszdarálékot használtam, és nem zsírozott, hanem szilikonos tepsiben sütöttem. A kész sütit lapjában kettévágtam, házi baracklekvárral megkentem, és hosszúkásra vágtam, mert nekem az jobban tetszik.
Másoknak is tetszett, ugyanis hosszú hétvégés kirándulásra vittem magammal, sikeres volt, gyorsan elfogyott.
Utolsó kommentek